Müpa Magazin 2020/2021 évad 4. szám

Page 26

SZERELEM AZ ELSŐ KOTTAFEJTŐL

Beszélgetés Iréne Theorinnal

A Budapesti Wagner-napok évek óta visszatérő vendége és a közönség egyik kedvence Iréne Theorin. Interjúnkban a svéd drámai szoprán mesél a Müpához fűződő különleges kapcsolatáról, élete legemlékezetesebb születésnapi ajándékáról, az opera jövőjéről – és arról is, milyen élmény volt várandós Brünnhildeként gyereket szülni a színpadon.

Kik voltak a mesterei, akik segítették karrierje során? A szüleim, a családom, az életem során szerzett tapasztalataim, és azt hiszem, a makacsságom. Tudjuk, hogy Wagner-énekesnek lenni külön kategóriát jelent. Milyen mérföldkövek határozták meg a pályafutását, és mikor szeretett bele Wagner zenéjébe? Későn indult a karrierem, harminchárom éves koromban debütál­ tam, és a kezdetektől nyilvánvaló volt, hogy lírai-drámai szoprán vagyok. Diákkoromban énekeltem Freyát, és a pályafutásom első tíz éve során abban a kiváltságban lehetett részem, hogy vegyes repertoárt szólaltathattam meg. Donna Annaként mutatkoztam be, és kezdetben akár évi öt szerepet is megtanultam. A munkáim listája hosszúra nyúlik, de az érdeklődésem azt követően fordult a súlyos Wagner- és Strauss-szerepek felé, miután nem kaptam többé felkérést a Don Carlos Erzsébetjére vagy Toscára. Szívesen énekelném őket újra, ugyanakkor nagyon hálás vagyok azért is, hogy a hangomnak köszönhetően lehetek Elektra, Turandot és Brünnhilde. Hogy erre képes-e valaki vagy sem, az csak akkor derül ki, amikor valóban megpróbálkozik velük. Bevallom egyébként, diák­ként nem sikerült igazán elmélyülnöm Wagner zenéjében. 26

VONÁSOK AZ ARCON 2021. március—április

Azután másodéves koromban vizsgafeladatként megkaptam Az istenek alkonyából a Waltraute/Brünnhilde-jelenetet, és akkor kiderült, hogy kimondottan jól érzem magam ebben a zenei világ­ ban. Szerelem volt az első kottafejtől! Mindmáig nagyon szeretem ezt a jelenetet. Ki a kedvence Wagner hősnői közül? Nehéz feladat egyetlen kedvencet megnevezni. Mindig ahhoz a szerephez és produkcióhoz vagyok lojális, amelyikben éppen dol­ gozom. Ugyanakkor valahányszor kapok egy olyan felkérést, hogy koncerten lépjek fel Az istenek alkonya zárójelenetében, átjár a boldogság. Kiváltságosnak érzem magam, amiért újra és újra elé­nekelhetem ezeket a szerepeket, és remélem, ez még hosszú ideig így is lesz. A Budapesti Wagner Napokon többször is énekelte Brünnhildét. Mi teszi különlegessé ezt a szerepet? Brünnhilde óriási fejlődésen megy keresztül a kiindulóponttól kezd­ ve, amikor okos és bátor tinédzserként meg akarja menteni a vilá­ got. Szerepe magába foglalja egy ember lényének valamennyi fon­ tos árnyalatát, ezért nagy ajándéknak tekintem, hogy belevethetem


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.