Pop
♥ Müpa, Müpa ♥ Pop
A Müpa — az épület, annak koncerttermei, de mára önmagában a szó is — nagyon sok minden mellett azt is jelenti, hogy a popzene nem „találtatik könnyűnek” a komolyhoz, klasszikushoz képest. Ott a helye a legjobb zenék között — itt a helye. lépett a Bill Haley And The Comets rock and roll zenekar, biztosan ledőlt egy ilyen jelképes fal. Persze már korábban is játszott itt jazzmuzsikus, és az is igaz, hogy a rockzenei események csak 1964 februárja után váltak rendszeresebbé, miután a Beatles két estén át bizonyította, hogy a popzenének is ott a helye — ott is van helye. Egy hónappal később Nina Simone ezt még inkább egyértelművé tette az ott előadott és rögzített egyik első polgárjogi himnusszal, a máig megrendítő Mississippi Goddammel. Londonban a Royal Albert Hall a legbecsesebb ilyen koncertterem, a Beatles és a Roll ing Stones 1963 szeptemberi közös estje (The Great Pop Prom) óta a popzene előadói számára is egyértelmű cél itt fellépni. És ezt rendszeresen meg is teszik, jellemzően meg is örökítik.
Az előadók évről-évre egyre tudatosabban keresik a „Müpa-koncert” esszenciáját. 54
MŰFAJOK EGY HÁZ ÉLETÉBŐL 2021. március—április
Fotó: Fotó: Kotschy Gábor, Müpa
Marianne Faithfull
A nyelv játékos, a címkézés egyszerűsítő. Előbbivel tévedhetünk, utóbbi akkor is segíthet, ha egyben beskatulyáz. A komolyés könnyűzene egymáshoz szavakkal kifejezett viszonya ezért akár sértheti is az inkább az utóbbiba sorolt alkotókat — bár nyilván akad olyan előadó (például a modern klasszikus kategória elektro nikát alkalmazó ágában), aki technikailag a kettő határán áll. A klasszikus zene és a popzene közti hierarchiát azonban meglepő módon épületek kezdték el lebontani. Amikor a klasszikus szimfo nikus és kamarazene legnagyobb becsben tartott amerikai kon certtermében, a New York-i Carnegie Hallban 1955 májusában fel