Édes Anna

ROMÁN ESZTER

„…csak emberség van, és a gyilkosságnál is nagyobb bűn, ha valaki embertelen, ha valaki durva, ha valaki fennhéjázó, amiért egy kés sem elég megtorlás, és a legnagyobb erény a lényegbe ható, figyelmes tisztaszívűség, mert többet, gyökeresebbet úgy sem tehetünk itt a földön” – írja Kosztolányi Dezső három évvel az

Édes Anna regénye születése után, 1929-ben. És most? 2023-ban? Ma mi az, hogy emberség és mi az, hogy embertelenség? Ma mi a legnagyobb

bűn és mi a legnagyobb erény? Egyáltalán

kérdések-e ezek manapság vagy már máshol tart a világ? A közel százéves regény nyomán

gondolkozhatni el mindezen!

„...nu există decât umanitatea și este o crimă mai mare decât omorul să fii inuman, să fii nepoliticos,

să fii arogant, pentru care nici măcar un cuțit nu constituie o pedeapsă suficientă, în timp ce cea

mai mare virtute este o gândire, o inimă pură, care merge la miezul problemei, pentru că nu există nimic mai important, nimic mai radical, pe care îl putem face aici, pe pământ” – scria Dezső

Kosztolányi la trei ani după crearea romanului său

Édes Anna, în 1929. Dar acum? În 2023? Ce înseamnă astăzi umanitatea și ce înseamnă inumanitatea?

Lőkös Ildikó, az előadás dramaturgja

Care este cel mai mare păcat astăzi și care ar fi cea mai mare virtute? Mai sunt aceste întrebări relevante astăzi sau lumea se află deja într-un cu totul alt loc? Vă invităm să reflectați la toate acestea pornind de la un roman vechi de aproape un secol!

Lőkös Ildikó, az előadás dramaturgja

„Az Édes Anna egy olyan regény, mely színpad után kiált…”

Szabó K. István rendezővel Demeter Kata beszélgetett

Demeter Kata: Miért éppen Kosztolányi Dezső Édes

Anna című művére esett a választásod? Hogyan tud

ez a majdnem 100 éves történet hozzád és rajtad keresztül a mai közönséghez szólni?

az állapotot, de az utóbbi évtizedekben még inkább

belepuhultunk saját kényelmünkbe, miközben a világban zajló események jelzik, hogy az a status quo amit megszereztünk magunknak, lassan az

összeomlás szélére került.

Szabó K. István: Bár mindjárt az első jelenet

markánsan aláhúzza a történelmi időt, a

Tanácsköztársaság bukásának momentumát, 1919

augusztus 1-jét, ennek a történetnek a fókuszában

mégsem a történelmi fordulat áll, hanem inkább

egy, az emberi társadalomban történelmi idők óta

lappangó vírus, rossz beidegződés, miszerint békés

életünket csak mások éltének kizsákmányolása árán

vagyunk képesek fenntartani.

Az Édes Anna egy olyan regény, mely színpad

után kiált, nem véletlenül kerül újabb és újabb

feldolgozásban közönség elé. Ennek a halk szavú, jobb sorsra érdemes emberi lénynek számos

drámairodalmi rokona ismert, elég Gombrowicz

Yvonne-ját, vagy Büchner Woyzeck-jét említenem.

A „kísérlet” miszerint magunk kénye-kedve szerint

idomíthatunk egyéneket, vagy csoportokat, veszélyes

játék, amolyan buta szembekötősdi, utalok is rá

Kosztolányi regényét a civilizációs renyheség ihlette, és azt hiszem, nemhogy meghaladni nem tudtuk ezt

az utolsó jelenetben, amikor a legváratlanabb

momentumban súlyt le a kés.

D. K.: Egy regényt színpadi adaptációjának

készítésekor sok részletről, párhuzamos szálról le kell mondani; húzni, sűríteni kell a szöveget. Hogyan dolgoztatok Lőkös Ildikó dramaturggal az adaptáción? Mire helyeztétek a hangsúlyt a szöveg kapcsán?

ábrázolását törik meg, teret hagyva ezáltal újabb interpretációknak. A regény a „Miért tette?” kérdésbe

ütközik, mint egy zord vesztőhelyi falba, és talán

Moviszter doktor magyarázata révén még egy

válaszféle is megfogalmazódik. Én viszont szerettem

Sz. K. I.: Egy epikus mű drámai szöveggé formálása mindig problémás feladat. Kosztolányi részletgazdag

narrátori nyelvezete itt szikárabban, a társadalmi

konfliktusra koncentrálva jelenik meg. Miközben

vigyáztunk arra, hogy az eredeti mű gondolati

gerince megmaradjon, számos olyan elemet és

fordulatot beleépítettünk az adaptációba, melyek a színházi formanyelvet erősítik, ilyenek: a cselédek

kórusa, a szorongás szülte álmok megjelenítése, úgy

Vizyné, mint Anna esetében, az egymásba torlódó

játékdimenziók, melyek a valóság realisztikus

volna átszivárogtatni az indokot a falon, mintegy érzékeltetve, hogy nem annyira egyértelműek a szokásjog és moralitás határai, van ebben az

egészben valami ösztönös is, egy másik, ősibb, őszintébb valóság, melyet csakis az empátián

keresztül értelmezhetünk.

ARTŪRAS ŠIMONIS, BIANCA IMELDA JEREMIAS

D. K.: Miért tartottátok fontosnak a regény világának korhű megőrzését az előadásban? És mi az, ami megbontja ennek a korhű világnak az egységét?

D. K.: Hogyan alakítottátok Artūras Šimonis

díszlettervezővel és Jeremias Bianca jelmeztervezővel

az előadás látványát? Milyen képi világot szerettetek volna megalkotni?

Sz. K. I.: Nem korhűségre, inkább stiláris egységre törekszünk. Bár vannak elemek melyeket megőrzünk a történet korából, azokat úgy építjük be az előadásunkba, hogy ne az ábrázoló értékük által

váljanak fontossá, hanem a játékszervezés, az asszociációk megteremtésében szervesüljenek egy nyitottabb színházi elgondolásban. Példának okáért, egy

széknek nem a korhű megjelenítése a mérvadó, hanem az, hogy folyamatos mozgásban van lakásról-lakásra, mintegy jelezve azt, hogy hiány van belőle. A reális és szürreális szervezése a színpadi térnek és időnek, egy sajátos világot teremt, melynek összehangolásában a nézőnek is meghatározó szerepe van.

Sz. K. I.: Egy olyan játéktér megrajzolására

törekedtünk, mely egyszerre zárt és nyitott. A

félelem, a háború által generált sötétség poloskalétre

kárhoztatta a jobb időket látott pesti bérház lakóit.

Megbújva az ablakok fatáblái mögött, csak túlélnének.

A béke, a behatoló fény, aztán rehabilitálja korábbi

státuszukat, visszanyerik árnyékukat, és egyre csak nőnek, terjeszkednek, a tér keretein túlra.

A térkompozíciók hűen követik ezt az evolúciót, úgy a színpadi költészet, mint a drámai torzulások

tekintetében.

D. K.: Kosztolányi regénye lélektani regény, a cselekménynél sokkal fontosabb számára Anna

tudatos és tudat alatt zajló lelki folyamatainak bemutatása. Milyen eszközök segítségével válik láthatóvá a főszereplő belső világa a színpadon? A

készülő előadásban milyen ez az Anna?

tragédiákban, mely állandó jelenlétével, kritikusa

és támasza, vagy éber megfigyelője a főszereplő

kálváriájának, általa, és a vele folyatott zenés és prózai párbeszédből derül ki sok minden Anna belső életéről. Hogy milyen ez az Anna? Semmiben sem

különbözik azoktól a magányos emberektől, akik

lehajtott fejjel teszik a dolgukat, csupán eszközként

Sz. K. I.: Említettem már az álmok megjelenítését,

melyben utalásokat találunk Anna félelmeire. A hovatartozás esetlegessége, a jövőkép hiánya, a szeretet megcsúfolása, mind az érzelmi labilitást

tekintünk rájuk, és a legkevésbé sem érdekel, hogy

mire gondolnak. Éppen ezért, arról sincs fogalmunk, hogy mire képesek.

cseléd-gépezetté válni, de a munkaterepe újra és újra próbára teszi, több oldalról is irányított, így nehezen

találja saját gesztusait, természetes igényeit nem érvényesítheti, kiszolgáltatott testi-lelki értelemben egyaránt. Leginkább a kórus az, akár a görög

D. K.: A főszereplő szemszögén kívül milyen

nézőpontok érvényesülnek és ezek hogyan jelennek meg az előadásban?

Sz. K. I.: Először is ott vannak a „méltóságosok”, a maguk következetes álláspontján, miszerint

„elősegítő” körülmények. Anna igyekszik tökéletes

mindenkinek meghatározott helye van a társadalmi hierarchiában, és ezen badarság lenne változtatni.

Külön szólamot képvisel Moviszter doktor, a humánus hangvételével, az esélyegyenlőségről tartott

kiselőadása súrolja az utópia határát. A cselédek

kórusának szólama egyszerre tényfeltáró és tüntető jellegű. Úgy is fogalmazhatnék, hogy az együttélés

témája egyfajta drámai polifóniában jelenik meg.

Volna még egy látószög, kiemelve rendezői jobbon, a kitömött bagoly, mely valóságos „kameraként” követi

Anna mozgását (legalábbis a főszereplő érzékelése

szerint), ugyanakkor az éjszakai madár baljós jelenléte sejteti a tragikus végkifejletet is.

LŐKÖS ILDIKÓ, DÁVID HELGA

SZABÓ K. ISTVÁN, LŐKÖS ILDIKÓ

Kata

„Édes Anna este un roman care cere cu ardoare să fie pus în scenă…”

Demeter în dialog cu regizorul István Szabó K.

Kata Demeter: Ce te-a determinat să montezi Édes

Anna a lui Kosztolányi Dezső? În ce fel poate această

poveste veche de aproape 100 de ani rezona cu tine, respectiv, prin tine, cu publicul de astăzi?

ultimele decenii am devenit și mai comozi în confortul nostru, în timp ce evenimentele mondiale indică faptul

că status quo-ul pe care ni l-am însușit se apropie încet-încet de colaps.

István Szabó K.: Cu toate că prima scenă subliniază clar momentul istoric al căderii Republicii Sovietice

Ungare, la 1 august 1919, nu acest moment istoric important este în centrul acestei povești, ci mai

degrabă un virus, un obicei prost care a stat la pândă în societatea umană încă din vremurile timpurii, și

anume acela că ne putem menține o viață liniștită doar cu prețul exploatării vieții altora.

Édes Anna este un roman care cere cu ardoare să fie pus în scenă și nu este o coincidență faptul că este prezentat iar și iar publicului în felurite adaptări.

Această ființă umană blândă, care merită o soartă

mai bună, are mulți verişori dramatici, cum ar fi

Yvonne a lui Gombrowicz sau Woyzeck a lui Büchner.

„Experimentul” de a supune propriei voinţe indivizi sau grupuri de oameni este un joc periculos, un fel de joc prostesc al sfidării, la care fac aluzie în ultima

Romanul lui Kosztolányi a fost inspirat de apatia civilizației, iar eu consider că nu numai că nu am reușit să depășim această stare de fapt, dar în

scenă, când cuțitul este coborât în cel mai neașteptat moment.

K. D.: La adaptarea unui roman pentru scenă, trebuie să se renunțe la multe detalii și fire paralele; textul trebuie editat și comprimat. În ce fel ați lucrat cu dramaturgul Ildikó Lőkös la această adaptare? Asupra cărui aspect al textului v-ați concentrat?

care spulberă reprezentarea realistă a realității, lăsând loc pentru noi interpretări.

I. Sz. K.: Transformarea unei opere epice într-un text dramatic reprezintă întotdeauna o sarcină

problematică. Aici, limbajul narativ detaliat al lui Kosztolányi este mai incisiv, concentrându-se pe conflictul social. Deși am avut grijă să păstrăm

coloana vertebrală intelectuală a operei originale, am încorporat în adaptare o serie de elemente și răsturnări de situații care întăresc limbajul formal

teatral, cum ar fi corul de slujnice, reprezentarea viselor induse de anxietate atât în cazul Doamnei Vizy, cât și al Annei, suprapunerea dimensiunilor piesei

Romanul se lovește de întrebarea „De ce a făcut-o?” ca de zidul sumbru al eșafodului, iar prin explicațiile doctorului Moviszter se formulează poate și un anume răspuns. Dar aș fi vrut să fac să se scurgă motivația prin zid, să arăt astfel că granițele cutumei și ale moralității nu sunt atât de clare, că există

ceva instinctiv în toate acestea, o altă realitate mai veche, mai onestă, care poate fi înțeleasă doar prin intermediul empatiei.

BIANCA IMELDA JEREMIAS CÁRI TIBOR

K. D. : De ce era important să păstrați epoca romanului în spectacol? Și ce anume perturbă unitatea acestei lumi de epocă?

în coordonarea căreia spectatorul joacă un rol decisiv.

I. Sz. K.: Nu urmărim acuratețea de epocă, ci mai degrabă unitatea stilistică. Deși există elemente pe care le păstrăm din perioada în care a fost scrisă povestea, le încorporăm în spectacolul nostru în așa

fel încât să nu devină importante pentru valoarea

lor de reprezentare, ci să fie parte integrantă în organizarea piesei, în crearea de asocieri într-un concept teatral mai deschis. De exemplu, un scaun nu este important pentru reprezentarea sa de epocă, ci pentru că este în continuă mișcare dintr-un apartament în altul, ceea ce indică faptul că există o lipsă a acestuia. Organizarea reală și suprarealistă a spațiului și timpului pe scenă creează o lume proprie,

K. D. : Cum ați conceput, împreună cu scenograful

Artūras Šimonis și cu designerul de costume Jeremias

Bianca, elementele estetice ale spectacolului? Ce fel de univers vizual ați dorit să creați?

I. Sz. K.: Am vrut să creăm un spațiu de joc care să

fie în același timp închis și deschis. Frica, întunericul generat de război, i-a condamnat la o existență

mizerabilă pe locuitorii clădirii rezidențiale din

Pesta, care prinseseră vremuri mai bune odinioară.

Ascunși în spatele placajelor de lemn ale ferestrelor, ar trebui să supraviețuiască. Pacea, lumina care

pătrunde înăuntru, le reabilitează mai apoi statutul de odinioară, își recapătă umbra și cresc, extinzânduse dincolo de limitele acelui spațiul. Compozițiile

spațiale urmăresc cu fidelitate această evoluție, atât în ceea ce privește poezia scenică, cât și distorsiunile dramatice.

volumul de muncă o pune la încercare de nenumărate ori, este controlată din mai multe părți, îi este greu

K. D. : Romanul lui Kosztolányi este un roman psihologic, pentru el, mai importantă decât intriga este prezentarea proceselor psihologice conștiente și subconștiente ale Annei. Care sunt mijloacele prin care lumea interioară a protagonistei devine vizibilă pe scenă? Cum este această Anna în cadrul spectacolului?

I. Sz. K.: Am menționat deja reprezentarea viselor, în care găsim referiri la temerile Annei. Eventualitatea apartenenței, lipsa unei viziuni asupra viitorului, batjocorirea iubirii, toate acestea sunt circumstanțe care „favorizează” instabilitatea emoțională. Anna încearcă să devină o servitoare-mașină perfectă, dar

să-și găsească propriile gesturi, nu-și poate afirma nevoile firești, este vulnerabilă atât din punct de vedere fizic, cât și emoțional. Mai presus de toate, corul este cel care, asemenea tragediilor grecești, este o prezență constantă, un critic și un sprijin, sau observator vigilent al calvarului protagonistei, prin intermediul dialogului muzical și prozaic al acestuia se dezvăluie multe despre viața interioară a Annei. Cum este această Anna? Ea nu se deosebește cu nimic de acei oameni singuri care își văd de treabă cu capul plecat, care sunt văzuți ca simple instrumente și de care nu ne pasă câtuși de puțin ce gândesc. Ca atare, habar nu avem de ce sunt capabili.

K. D. : Ce alte perspective decât cea a personajului principal sunt evidențiate și cum sunt ele reprezentate în spectacol?

propria interpretare a personajului principal), în timp ce prezența amenințătoare a păsării de noapte sugerează, de asemenea, un deznodământ tragic.

I. Sz. K.: În primul rând, sunt „onorabililii”, cu opinia lor consecventă conform căreia toată lumea are un loc bine definit în ierarhia socială și că ar fi o absurditate să schimbăm acest lucru. Dr. Moviszter, cu vocea sa umanistă și cu prelegerea sa despre egalitatea de șanse, reprezintă o poziție aparte, la limita utopiei. Vocea corului de slujnice are un rol deopotrivă constatator și protestatar. S-ar putea spune că tema coexistenței este prezentată sub forma unei polifonii dramatice. Există un alt punct de vedere, evidențiat în dreapta regizorului, bufnița împăiată, care urmărește mișcările Annei ca o veritabilă „cameră de luat vederi” (cel puțin după

ROMÁN ESZTER

A regény keletkezésének körülményeiről és lehetséges forrásairól

Az alapötlet

A regény alapjául szolgáló ötlet kipattanásának

történetét Kosztolányiné részletesen elbeszéli a férjéről írt regényes életrajzában. Egyszer

elábrándozott azon, hogy „milyen jó volna egy olyan

cselédlányra szert tenni, aki sohase megy el vasárnap délután, s aki, mint valami gép, egyéni életének és

kívánalmainak legkisebb jele nélkül, mindig mindent

tökéletesen elvégez. Ám egyszerre hirtelenül felvillant

bennem az a gondolat, hogy ilyen leányt nem mernék a házamban tartani, mert aki ennyire öntudatlan, az

éppen öntudatlanságában valami rémült cselekedetre képes. – Te, egy novellatéma jutott az eszembe –szóltam. – Egy tökéletes cselédlány, aki végül is

meggyilkolja a gazdáig. – Nagyszerű – mondta rá Dide

azon nyomban. – Nagyszerű novellatéma. Mindjárt fel is jegyzem.”

Forrás: Kosztolányi Dezső: Édes Anna, Matúra klasszikusok, Ikon kiadó, 1992, 6. old.

ROMÁN ESZTER, BOGDÁN ZSOLT

Az érzelmek ambivalenciája

Ön azt kérdezi tőlem – mondja Kosztolányi Dezső –, hogy az érzelmek ambivalenciája foglalkoztatott-e, amikor Édes Anna történetét megírtam. Ön az

érzelmek kétértékűségére vagy kétjelüségére

gondol. A kémiai igazságot, hogy bizonyos elemek

lehetnek pozitív vagy negatív töltetésűek is: a modern

lélekkutató tudomány átvitte az érzelmekre. Amelyek egymással szemben állnak. Ismerem ezt a teóriát. De én, amikor megírtam, nem törődtem vele. Az író épp

ellenkező metódusokkal dolgozik, mint a tudomány.

A regényem főhősnője életből merített alak. Egy itt, a Krisztinavárosban szolgált cselédlány adta az első

impulzust a regényemhez. De ez nem az a lány volt, aki tényleg megölte a kommün bukása után a gazdáit. Csak most, amikor már befejeztem a regényemet, tudtam meg, hogy csakugyan megtörtént ez az eset. A leány is egészen olyan jellemű volt, ahogy én megírtam. A hivatalból kirendelt védőügyvédje írt nekem. Elmondta a részleteket. A leány a fogságban is folyton elragadtatottan mosolygott. Olyan volt, mint az alvajáró. Amikor halálra ítélték: eszméletlenül esett össze a bírák előtt. Az ítéletet később hétévi fegyházra

változtatták. Ezt a leányt tényleg Annának hívták.

Ugye különös. Amikor a regényemet írtam, sokáig haboztam, hogy miként nevezzem el a cselédleányt. Azután egyszerre elhatároztam, hogy csakis Annának

nevezhetem. Nem, én semmit sem törődtem írás

közben a psychoanalitikus eljárásokkal. A művészet naiv. Az ember belemélyül az előtte lepergő életbe, és

látás közben sem tudja meg, hogy mit akar mondani. Sem regénynél, sem versnél nem szabad előzetes

programot alkotni. A programszerű irányirodalom

silány

Forrás: Kosztolányi Dezső: Gyémántgöröngyök, Magyar Könyvklub, 2001, Budapest, 208. old.

A tökéletes drámaiság

Akárhogy forgatom, a mű mindenképpen hibátlan, mindazzal a jófélével, amiből készült, s azzal, ami hiányzik belőle: a sok útközben felszedett limlom, amit hasonló témakörben a közepes író óhatatlanul

belegyömöszöl regényébe. [...] Tökéletes drámaiság a mesében, mesterien adagolt, lélektani aláfestés, s e mintaszerű erényeken túl, ami a legfontosabb, valami ingerlő, szinte illatos frissesség a környezetrajzban, emberábrázolásban, amire hirtelenjében nem is tudnék példát.

Forrás: Karinthy Frigyes: Az ötvenéves Kosztolányi, Nyugat

1935. április in Kosztolányi Dezső: Édes Anna, Matúra

klasszikusok, Ikon kiadó, 1992, 161. old.

A regény előzményei

A regény előzményeinek áttekintésekor

mindenképpen érdemes Kosztolányi két alkotásáról szót ejtenünk. Az egyik az 1924-ben, a Nyugat 6. számában Kanári címmel közölt jelenet, amely

elsősorban azért lehet érdekes számunkra, mert cselekményének középpontjában egy cselédlány

és egy kisfiú kapcsolata áll. Alapvetően Anna és

Bandika juthat eszünkbe az Édes Annából – ugyan az a regényben periférikus szálnak számít, mégis irigylésre méltó mintaként emlegetik kettejük

kötődését. (...) A másik efféle alkotás a Boris könyve, melyet Kosztolányi 1925-ben, azaz már bőven a regényén dolgozva írt. A történet középpontjában

egy cseléd, Boris áll, aki az egyes szám első

személyű narrátorhoz szegődött kézilánynak, de –vélhetően fiatal kora miatt – nem volt még neki soha cselédkönyve. Így hát az elbeszélő elkísérte őt, hogy segítséget nyújtson az ügyintézésben. A bürokrácia

fellegváraiként elterülő hivatalok kafkai élményeket

idéző leírása nem idegen a szerzőtől, hiszen például Kulcs című novellájában is nagyon hatásosan és

érzékletesen mutatja be ezeket. Számunkra azonban

most fontosabb – és több mint érdekes lehet – ebből a történetből az a hasonlat, párhuzamként, mintegy az Édes Anna előképeként, amelyet a kiszolgáltatott

és teljesen megszeppent cselédlány érzései kapcsán

olvashatunk: „– Hogy hívják? – kérdezte a kemény, hivatalos hang.

A lány felelt. De ezt csak én érthettem meg, mert hangja a görcsösen összeszoruló gégében

elcsuklott, mint mikor a vádlott a végtárgyaláson a

keresztkérdések súlya alatt ezt dadogja: Gyilkoltam.” Egy fiatal, vidéki cselédlány, aki egyedül nem mer, nem is tud hivatalos ügyeket intézni, akinek fogalma sincs arról, ami vele történik, aki alárendeltségét pontosan érzékelve retteg, fél, kiszolgáltatottan, a szavakat keresve, magát mindennek és mindenkinek alávetve kommunikál – azaz ahogy Kosztolányiné

visszaemlékezése alapján mondhatjuk, pontosan olyan, mint egy képzeletbeli tökéletes cseléd –, és akinek viselkedését az elbeszélő egy gyilkosságot

elkövető emberéhez hasonlítja. Ez nem lehet véletlen, nyilvánvaló, hogy az Édes Anna fontos előzménye, forrása a Boris könyve.

Forrás: Fábián László: Az Édes Anna legendárium –Kosztolányi Dezső regényének elő- és utóélete, 2014.

Egy név, egy cím: Édes Anna

Jól tudjuk, hogy maga az író is keltette saját

regényének legendáját, többször is ellentmondásosan nyilatkozott forrásairól, ugyanakkor egy 1931-

es visszatekintésében kifejezetten izgalmas

összefüggésekre mutat rá címszereplőjének

névválasztásával kapcsolatban. Többek között a

mannára és az édesanyára – érdekes lehet, hogy 1933-

ban az anya kifejezés is szerepelt a Kosztolányi-féle tíz

legszebb magyar szót tartalmazó listán – is asszociál

a névből: „Édes Anna neve is ilyen hallucináció.

Jólesett mondogatnom, leírnom. Talán azért tudtam

vele annyi szeretettel foglalkozni. Én az Anna nevet

régóta szerettem. Mindig a mannát hozta eszembe, azonkívül egy kacér és egy nagyon nőies föltételes

módot is. A vezetéknév, mely ösztönösen társult

melléje, nem egyéb, mint e hódolatom kifejezése. A kettő együtt – vezetéknév és keresztnév – a maga

lágy zeneiségében egy másik, ősi és végzetes

szókapcsolatot idézett föl bennem: az édesanyát.

Most, miután időben eltávolodtam regényemtől, így

elemzem a szóvarázst, mely mindjárt a kezdetben

megbabonázott, de amíg dolgoztam, nem is sejtettem, mi tart rabul.” A visszaemlékezések másik

nagyon fontos forrása, a felesége, Harmos Ilona is hasonlóképpen emlékszik vissza Anna nevének

kiválasztására: „Anna, az Anna név, az engedelmes

mosoly, a seszínű haj megmaradt az eredeti minta

elgondolásából, egyébként azonban Bözsi, a régi

dajka szép kék szeme, karcsú alakja, balatoni bája volt

előtte, amikor írta, és talán annak a hajdani, Szabadka

környéki tanyai lánynak öntudatlansága, akihez

diákkorában többször kilopódzott, s aki egy szép napon szótlanul, sírva elhagyta a házukat. (...) Édes

Annáról, magáról a névről a manna, az anna (= adna) s

az édesanya szavak rokonságát vallotta ő maga.”

Forrás: Fábián László: Az Édes Anna legendárium –

Kosztolányi Dezső regényének elő- és utóélete, 2014.

ROMÁN ESZTER

Édes Anna modellje

„Édes Anna cselédkönyvét íróasztalom fiókjában

őrzöm" – jelentette ki [a szerző] 1927-ben, egy körkérdésre adott válaszában. 1931-ben viszont ezt

írta: „Az élmény, mely ennek a munkámnak alapja, szintén tisztázatlan előttem. Nyilván én is sokszor

olvastam az újságokban megjelenő kis napihírt, mely arról szól, hogy egy jó cseléd „minden ok nélkül”

agyonverte jó gazdáit. Regényem megjelenése után

tényleg levelet kaptam egy budapesti ügyvédtől, aki nem kis ámulatomra azt közölte velem, hogy

Édes Anna tényleg él, ő védte azt a cselédlányt, aki gazdáját baltával ölte meg, ezt is Annának hívják, Schmidt Annának, s most a márianosztrai fegyházban

raboskodik, akár az én hősnőm. Ez csak véletlen lehet.

Arcát az első pillanattól fogva határozottan láttam.

Szöghajú volt, kékesszürke szemű. Talán egy falusi cselédleány lehetett mintája, akit évekkel ezelőtt egy

nyári délelőtt lestem meg az utcán, valami budai ház kapujában, amint fehér fogával beleharapott egy zöld

almába."

Forrás: Kosztolányi Dezső: Édes Anna, Matúra klasszikusok, Ikon kiadó, 1992, 6. old.

ALBERT CSILLA, VINDIS ANDREA, ROMÁN ESZTER

A legendakeltés

Érdekes tapasztalat, hogy miként nyilatkozik

saját alkotásáról maga a szerző. Észrevételei és megfigyelései egyfelől a fikcionálás és a legendakeltés részeként is felfoghatók, másfelől

mégis komolyan értelmezhető reflexiók. A már

megidézett Harmos Ilona visszaemlékezése mellett – amely ugyan nem egyértelmű, de létező valós

cáfolat sem szól ellene – számos más elképzelés, városi legenda is ismert a főhős kiválasztásával

kapcsolatban. Baráth Ferenc tanulmányában például

azt állítja, hogy Kosztolányi igazi „hús-vér” modell alapján alkotta meg Édes Anna karakterét. Devecseri

Gábor számára sokkal hihetőbbnek tűnik az a verzió, mely szerint a napilapokban megjelent hír lehetett

Kosztolányi forrása, míg Márai Sándor tollából is ismerhetünk egy verziót a mintát szolgáltató lányról, aki az ő házmesterüknek volt a felesége. „[A regény megszületését követő] tíz esztendőben az író és

felesége megköltik a regény legendáját is, amely

azóta is növekszik, duzzad, most már vélt vagy valódi irodalomtörténeti adalékokkal is gazdagodik.” –foglalja össze tapasztalatait Bori Imre. Valóban, maga a szerző is számos interjúban, megnyilatkozásban

hivatkozik vélt vagy valós forrásaira, olykor teljesen ellentmondva korábbi véleményének.

Forrás: Fábián László: Az Édes Anna legendárium –

Kosztolányi Dezső regényének elő- és utóélete, 2014.

BÍRÓ JÓZSEF, KALI ANDREA, BOGDÁN ZSOLT

A kiszolgáltatott kiszolgáló

Kosztolányi az Édes Annában hirtelen ráébred a cseléd, a magyar mindenes valódi helyzetére. A cseléd bent él a családban, és mégis kívüle él, részt vesz életében, és mégis ki van rekesztve: a cselédszoba a lakás gyarmata, a cseléd a család bennszülöttje.

Nincs elég távol a család életétől, de nem is lehet hozzá közel. (...) Ő az örök kiszolgáló és az örök

kiszolgáltatott. Szomorú átmenet a rabszolga és a bérmunkás között. Urai, bármilyen „jóindulatúak” is, nem veszik egész emberszámba. Ha elhatározzák, hogy „nem éreztetik vele” – akkor érzi talán a legélesebben, a legmegalázóbban...

Forrás: Bálint György: Kosztolányi és a nép, 1936 in Kosztolányi Dezső: Édes Anna, Matúra klasszikusok, Ikon

kiadó, 1992, 93. old.

KICSID GIZELLA, CSUTAK RÉKA, SINKÓ FERENC, ORBÁN ATTILA

A bírhatatlanság

Az olvasó kezdettől érzi Anna helyzetének

bírhatatlanságát, s hogy Anna is érzi, ennek jelzésére Kosztolányi igen nagy gondot fordít. S ez azért

lehetett nehéz feladat, mert a lázadás nyílt és rejtett

formáitól következetesen vissza akarja tartani hősét, de meg kell óvnia az ügyefogyottak tompaságától is. A bántalmak mértékét csak ép érzékenység minősítheti.

Anna alakja fényesen betölti e nehéz funkciót. (...) Anna

szelíd türelme láttán a figyelmes olvasó folyton arra

gyanakszik, hogy az animális szótlanság mögött sorsa

egész reménytelenségét érzi Édes Anna…

Forrás: Kiss Ferenc: Az érett Kosztolányi, 1979 in Kosztolányi

Dezső: Édes Anna, Matúra klasszikusok, Ikon kiadó, 1992, 93-94. old.

TŐTSZEGI ZSUZSA, ALBERT CSILLA, VARGA CSILLA, VINDIS ANDREA, KÁNTOR MELINDA

Az úr-cseléd viszony

Anna, véges lehetőségein belül, az emberi élet

végtelen lehetőségeit hordja magában. A maga szintjén tökéletes ember, nemcsak erkölcsi s értelmi

tekintetben; ösztönei hibátlan ráérzékeléssel vezetik

tulajdonságai kibontakoztatásában. Maximálisat nyújt napi tevékenységében éppúgy, mint a „szerelemben”, mint élete minden viszonylatában. S éppen ebben a

tökéletességben s ennek révén alázódik meg, s válik

előtte minden, amit tett, tesz vagy tehet, semmissé...

Végzetesen félreértené e regényt, aki csak „az

úr-cseléd viszonyt” látná e regényében ábrázolva, a maga történeti szociologikumában, szociologikus pszichologikumában. Az úr-cseléd viszony a jelenség, a kiszolgáltatottság a lényeg. A mindenkori

és mindenfajta kiszolgáltatottság. Az ember megmásíthatatlan és örök, időnek és végességnek való kiszolgáltatottságán belül a kiszolgáltatottság ember által okozott fajtája, amely így a másikat, a végesség kiszolgáltatottságát is enyhíthetetlenné, totálissá, szinte kozmikussá egyetemesül.

Forrás: Németh G. Béla: A románcostól a tragikusig. Műfajváltás és szemléletalakulás Kosztolányinál, 1978 in Kosztolányi Dezső: Édes Anna, Matúra klasszikusok, Ikon kiadó, 1992, 94. old.

BÍRÓ JÓZSEF, DIMÉNY ÁRON, KICSID GIZELLA

Géppé aljasítva

Cselédtörténet az Édes Anna, de éppen annyira nem az, mint ahogy a primitív emberek sorsa nem egyéni sors. A kis cseléd története az egészen géppé

aljasított, kiszipolyozott, minden emberségétől

megfosztott és saját legelemibb kérdéseinek intézésétől elütött szegénység sorsát példázza. (...)

Ahogy ezt a kis cselédet lassanként fosztja meg az

úrnője minden emberségétől és aljasítja automatává, úgy aljasodik el a falvakból felkerült munkásember

is a csattogó világban; ahogy Édes Anna lassankint

teljesen elfelejti a kukoricatáblák suttogását és a

Balaton felé repdeső ludakat, és válik a Krisztina

körút rabszolgájává, karján bevásárló cekkerrel és

agyában a méltóságos asszony utasításaival, úgy válik

rabszolgává többi testvére is.

Forrás: Kodolányi János: Édes Anna in Kosztolányi Dezső: Édes Anna, Matúra klasszikusok, Ikon kiadó, 1992, 173-174. old.

ROMÁN ESZTER, KISS TAMÁS

Az igazi Édes Annák

Azt hihetnénk, Édes Anna története csupán az írói fantázia terméke, fikció. Sőt, ha a való

életben megesett hasonló, az biztosan egyedinek, kivételesnek számít. Amint látni fogjuk, ez nem így van. (...) Schmidt Anna a belvárosban, a lipótvárosi

Báthory utca 6-os számú házában cselédkedett.

1919. május 30-án került sor a közönséget sokkoló eseményre. Anna megölte háziasszonyát, dr. Schiller

Henrik lapszerkesztő feleségét. A gyilkosság pontos

körülményeit nem ismerjük, feltehetőleg a cselédet

lopáson érte asszonya. Schillerné a Szent Rókus

kórházban halt bele sérüléseibe. „A törvényszék a nőt kötél általi halálra ítélte. A forradalmi

kormányzótanács az ítéletet megsemmisítette és

átadta Schmidt Annát a kriminológiai intézetnek

kriminológiai vizsgálatra, illetve orvosi véleményezés

céljából. (...) Mikor a börtönőr bevezeti remegve áll meg a hosszú asztal előtt és nyugtalanul égő szemmel

vizsgálja az arcokat.” A hozzá intézett kérdésekre csak

röviden válaszolt „úgy tünteti fel magát, mint aki nem bírja a sértést, hazugságot”. (...) Elmondása alapján

azért ölte meg a gazdasszonyát, mert az megütötte, de valószínű, hogy a verés mellett egyéb sérelmek is előidézték a gyilkosságot. A gazdasszony ugyanis

rájött, hogy cselédje selyemfüggönyt lopott tőle. Az

egyszeri lebukás is azzal a veszéllyel járt, hogy a szolgálót tolvajnak tartják, az alkalmi botlást bevett

gyakorlatnak, ismétlődő viselkedésnek gondolják

a háziak, és feljelentést tesznek. Az efféle incidens a cselédlány egzisztenciáját, egész addig felépített életét veszélyeztethette. Az is lehet, hogy az Anna

ellen felhozott vádak igazságtalanok és túlzók voltak. Akármi is történt, egy drámai pillanatban, dühében és keserűségében baltát ragadott. „Tagadja a rábizonyított lopásokat, tagadja, hogy ölni akart.

Ha egyszer kiszabadulna gyermekkertésznő [óvónő]

akarna lenni.”

Forrás: Trádler Henrietta: Az igazi Édes Annák, Sic itur ad astra – fiatal történészek folyóirata, 2017, 1-36.

ORBÁN ATTILA, ROMÁN ESZTER

Despre circumstanțele și posibila geneză a romanului

Ideea de bază

cele din urmă să-și ucidă stăpânii. – Excelent – spuse Dide rapid. – O temă excelentă pentru o nuvelă. O

notez imediat.”

Povestea ideii care a stat la baza romanului este povestită în detaliu de doamna Kosztolányi în biografia realizată despre soțul ei. „Odată mă gândeam cât de frumos ar fi să ai o menajeră care să nu plece niciodată duminică după-amiaza și care, asemenea unei mașini, să facă întotdeauna totul perfect, fără să manifeste nici cel mai mic semn privind propria viaţă sau dorințele sale personale. Dar mi-am dat seama că n-aș îndrăzni să țin o astfel de fată în casa mea, pentru că cineva atât de inconștient ar fi capabil să comită vreun act înfricoșător tocmai datorită inconștienței sale. – Auzi, tocmai mi-a venit în minte o temă pentru o nuvelă – am spus. – O slujnică perfectă care ajunge în

Sursa: Kosztolányi Dezső: Édes Anna – Clasicii maturi, Editura Ikon, 1992, p. 6.

Ambivalența emoțiilor

Mă întrebați – spune Kosztolányi Dezső – dacă m-a preocupat ambivalența emoțiilor atunci când am scris povestea lui Édes Anna. Vă referiți la dualitatea sau ambivalența emoțiilor. Adevărul chimic că unele elemente pot avea încărcătură pozitivă sau negativă:

știința modernă a psihologiei a transferat acest lucru și asupra emoțiilor. Care sunt în opoziție una față de cealaltă. Cunosc această teorie. Dar când am scris-o, nu m-am preocupat de ea. Scriitorul lucrează cu metode care sunt opuse celor ale

științei. Protagonistul romanului meu este o figură desprinsă din viață. Dar nu aceasta a fost fata care

și-a ucis efectiv stăpânii după căderea regimului comunist. Abia acum, când mi-am terminat romanul,

am aflat că acest lucru s-a întâmplat cu adevărat. Fata avea, de asemenea, caracterul pe care l-am descris. Am primit o scrisoare de la avocatul ei.

Mi-a dat detalii. Chiar și în detenție, fata a continuat să zâmbească extaziat. Era ca o somnambulă.

Când a fost condamnată la moarte: s-a prăbușit inconștientă în fața judecătorilor. Sentința a fost ulterior comutată la șapte ani de închisoare. Această

fată se numea într-adevăr Anna. Ciudat, nu-i așa?

În timpul scrierii romanului, am stat mult timp pe gânduri în legătură cu numele slujnicăi. Apoi am

hotărât pe loc că nu puteam să o numesc decât

Anna. Nu, nu mi-am bătut capul cu nicio procedură psihanalitică în timp ce scriam. Arta este naivă. Ești

cufundat în viața care se desfășoară în fața ta și nu

știi ce încearcă să-ţi spună nici măcar când o vezi în

faţa ta. Nu ar trebui să fie programate în prealabil

nici romanele, nici poeziile. Literatura programatică

este neadecvată.

Sursa: Kosztolányi Dezső: Gyémántgöröngyök, Magyar

Könyvklub, 2001, Budapesta, p. 208.

Dramatizare perfectă

Oricum aș întoarce-o, lucrarea este impecabilă, cu tot ceea ce este bun în ea și cu ceea ce îi lipsește: toate zgura adunată pe parcurs pe care un scriitor mediocru pe un subiect similar o înghesuie inevitabil în romanul său. [...] Există un dramatism desăvârșit al povestirii, o doză magistrală de substrat psihologic și, dincolo de aceste virtuți exemplare, și cel mai important dintre toate, ceva stimulativ, o prospețime aproape parfumată neasemuintă în ceea ce privește descrierea mediului înconjurător și portretizarea oamenilor.

Sursa: Karinthy Frigyes: Az ötvenéves Kosztolányi, Nyugat

1935. április in Kosztolányi Dezső: Édes Anna – Clasicii

maturi, Editura Ikon, 1992, p. 6.

Antecedentele romanului

Trecând în revistă contextul în care s-a născut romanul, merită să menționăm două dintre lucrările lui Kosztolányi. Prima este scena publicată în 1924 în numărul 6 al revistei Nyugat sub titlul Kanári [Canarul], care ne poate interesa în primul rând pentru că intriga sa se concentrează pe relația dintre o menajeră și un băiat tânăr. Practic, ni se amintește de Anna și Bandika din Édes Anna – deși este un fir narativ secundar în roman, legătura dintre cei doi este totuși menționată drept un model de invidiat (...) Cealaltă lucrare de acest fel este Boris könyve [Carnetul lui Boris], pe care Kosztolányi a scris-o în 1925, adică în timp ce lucra deja de ceva vreme la roman. În centrul poveștii se află o servitoare, Boris, care a fost angajată ca

slujnică de către naratorul la persoana întâi a lucrării, dar – probabil din cauza vârstei sale tinere – nu a avut niciodată o carnet de slujnică. Așa că naratorul o însoțește pentru a o ajuta cu actele. Autorul nu este străin de descrierile kafkiene ale birourilor drept

fortărețe birocratice, așa cum le descrie foarte eficient și cu multă sensibilitate în nuvela Kulcs [Cheia].

Dar mai importantă pentru noi – și mai mult decât

interesantă – este metafora din această povestire, ca o paralelă, ca un fel de prefigurare a poveştii lui

Édes Anna, pe care o citim în legătură cu sentimentele servitoarei neajutorate și complet îngrozite:

– Cum vă numiți?, a întrebat vocea aspră și formală. Fata a răspuns. Dar numai eu puteam să înțeleg asta, căci vocea ei era înăbușită în constricția spasmodică a gâtului, asemenea acuzatului într-un proces final, care sub greutatea interogatoriului spune bâlbâindu-se:

„

Am ucis".

O tânără servitoare de la țară, care nu îndrăznește și nici măcar nu știe cum să se ocupe singură de treburile oficiale, care habar nu are ce i se întâmplă, care, simțindu-și subordonarea, este îngrozită, speriată, neajutorată, căutând cuvintele, comunicând supunându-se tuturor, – adică, așa

cum sugerează amintirile doamnei Kosztolányi, este exact ca o servitoare perfectă imaginară – și al cărei comportament naratorul îl compară cu cel al unui criminal. Aceasta nu poate fi o coincidență; este evident că Boris könyve [Carnetul lui Boris] este un antecedent și o sursă importantă pentru Édes Anna.

Sursa: László Fábián: Az Édes Anna legendárium – Kosztolányi

Dezső regényének elő- és utóélete [Legendariul lui Édes Anna –geneza şi viaţa de apoi a romanului lui Kosztolányi Dezső], 2014.

BOGDÁN ZSOLT

Un nume, un titlu: Édes Anna

Știm bine că autorul însuși a creat legenda în jurul propriului roman, contrazicându-și în repetate rânduri sursele, dar într-o retrospectivă din 1931, el semnalează câteva legături fascinante legate de alegerea numelui personajului său principal. Printre altele, el asociază numele cu mana (cerească) și cu mama - este interesant de reținut că în 1933 termenul mamă apare și pe lista lui Kosztolányi a celor mai frumoase zece cuvinte maghiare: „Numele Édes Anna este și el o astfel de halucinație. Mi-a plăcut să o spun, să o scriu. Poate de aceea am putut să o tratez cu atâta dragoste. Am iubit mult timp numele Anna.

Întotdeauna mi-a amintit de mană, pe lângă un mod cochet și foarte feminin de a se exprima. Numele de familie care l-a însoțit instinctiv nu a fost altceva decât o expresie a acestei adorații. Cele două împreună, numele de familie și prenumele, în muzicalitatea lor

suavă, îmi aminteau de un alt cuvânt vechi și fatidic: mamă. Acum, că a trecut ceva timp de la scrierea romanului meu, analizez jocul de cuvinte, care m-a

fascinat de la început, dar în timp ce lucram nu aveam nicio idee despre obiectul fascinației mele.” O altă sursă foarte importantă a memoriilor, soția sa Ilona Harmos, își amintește în mod similar alegerea

numelui Annei: „Anna, numele Anna, zâmbetul

obedient, părul șaten șters au rămas din modelul

inițial, dar în rest, când a zugrăvit-o, în mintea lui se aflau frumoșii ochi albaștri ai lui Bözsi, vechea doică, cu silueta zveltă, farmecul regiunii Balaton, și poate

și inconștiența fetei de la ferma de lângă Subotica, la care se furișase în repetate rânduri în timpul studenției și care plecase din casa lor într-o bună zi, plângând, fără să scoată un cuvânt. (...) Despre Édes Anna, despre numele în sine, el însuși a mărturisit

înrudirea cuvintelor mană, anna (= ar da) și mamă”.

Sursa: László Fábián: Az Édes Anna legendárium – Kosztolányi

Dezső regényének elő- és utóélete [Legendariul lui Édes Anna –geneza şi viaţa de apoi a romanului lui Kosztolányi Dezső], 2014.

ROMÁN ESZTER

Modelul lui Édes Anna

„Păstrez în sertarul biroului meu carnetul de slujnică

al Édes Anna”, spunea [autorul] în 1927, ca răspuns la un chestionar. Dar în 1931 scria: „Nu, nu, nu:

Experiența care stă la baza acestei lucrări este, de asemenea, neclară pentru mine. Evident, am citit de multe ori micile știri zilnice din ziare despre un slujitor bun care își bate stăpânii cei buni până la moarte „fără

niciun motiv anume”. După publicarea romanului meu, am primit, într-adevăr, o scrisoare de la un avocat din Budapesta, care mi-a spus, spre uimirea mea,

că Édes Anna este vie și sănătoasă, că el însuși a apărat-o pe slujnica care și-a omorât stăpânul cu un topor, că se numește Anna Schmidt și că se află acum în închisoarea din Mariánostra, la fel ca eroina mea.

Nu poate fi decât o coincidență. I-am văzut chipul din prima clipă. Avea părul drept și ochii albaștri-cenușii.

Poate că era modelată după o slujnică din sat, pe care o văzusem într-o dimineață de vară, cu ani în urmă, pe stradă, la poarta unei case din Buda, mușcând dintrun măr verde cu dinții ei albi.”

Sursa: Kosztolányi Dezső: Édes Anna – Clasicii maturi, Editura Ikon, 1992, p. 6.

ROMÁN ESZTER, KISS TAMÁS

Crearea legendei

Este o experiență interesantă să observi cum își descrie propria creație autorul. Remarcile și observațiile sale pot fi interpretate ca parte a ficționalizării și a creării de legende, dar pot reprezenta și reflecții serioase. Pe lângă amintirile lui Ilona Harmos amintite mai sus, care, deși nu sunt clare, nu există nicio dovadă că ar fi false, există și alte idei și legende urbane cunoscute cu privire la selecția personajului principal. De exemplu, în studiul său, Ferenc Baráth susține că Kosztolányi a creat personajul din Édes Anna în baza unui model real. În schimb, pentru Gábor Devecseri, versiunea care sugerează că sursa de inspirație a lui Kosztolányi a fost o știre apărută în ziare este mult mai credibilă.

De asemenea, din scrierile lui Sándor Márai cunoaștem o altă versiune a fetei care a servit drept model și care era soția administratorului lor. „În cei zece ani de după crearea romanului, autorul și soția sa au creat și legenda romanului, care crește și se dezvoltă și acum, acumulând elemente de istorie literară reale sau presupuse”, sintetizează Imre Bori propriile observații. Într-adevăr, chiar autorul face

referire la sursele sale, reale sau presupuse, în mai multe interviuri și declarații, adesea contrazicându-și declaraţiile anterioare.

Sursa: László Fábián: Az Édes Anna legendárium – Kosztolányi Dezső regényének elő- és utóélete [Legendariul lui Édes Anna –geneza şi viaţa de apoi a romanului lui Kosztolányi Dezső], 2014.

Slujnica vulnerabilă

Kosztolányi, în Édes Anna, își dă brusc seama de adevărata situație a slujnicei vulnerabile maghiare. Slujnica trăiește în interiorul familiei, dar în același timp în afara ei, face parte din viața casei, dar este exclusă: camera slujnicilor este colonia locuinței, slujnica băștinașul familiei. Nu este suficient de departe de viața familiei, dar nici nu poate fi aproape de aceasta. (...) Ea trăieşte o stare permanentă de slujnicie şi vulnerabilitate. O tranziție tristă între sclav și muncitor plătit. Stăpânii, indiferent cât de „bine intenționați” sunt, nu o iau în considerare ca ființă umană deplină. Dacă hotărăsc să „nu o facă să se simtă”

abia atunci resimte ea situaţia în modul cel mai acut, mai umilitor…

Sursa: György Bálint: Kosztolányi și poporul, 1936 in Kosztolányi Dezső: Édes Anna – Clasicii maturi, Editura Ikon, 1992, p. 93.

Intolerabilitatea

Încă de la început, cititorul simte intolerabilitatea

situației Annei, iar Kosztolányi are mare grijă să arate că și Anna o simte. Iar aceasta trebuie să fi fost o sarcină dificilă, pentru că el vrea în mod constant să-și ferească eroina de formele manifeste și disimulate de rebeliune, dar trebuie să o ferească și de neputința

celor care nu înțeleg. Amploarea abuzului nu poate fi calificată decât de o sensibilitate sănătoasă. Figura

Annei îndeplinește cu brio această funcție dificilă. (...)

Răbdarea blândă a Annei îl face pe cititorul atent să

bănuiască faptul că în spatele tăcerii sale animalice ea intuiește totala deznădejde a propriului ei destin...

Sursa: Ferenc Kiss: Az érett Kosztolányi, 1979 in Kosztolányi

Dezső: Édes Anna – Clasicii maturi, Editura Ikon, 1992. pag. 93-94.

KALI ANDREA, VARGA CSILLA, VINDIS ANDREA, ALBERT CSILLA, KÁNTOR MELINDA, TŐTSZEGI ZSUZSA

Relația stăpân-slugă

Anna, în posibilitățile ei finite, deține posibilitățile infinite ale vieții umane. Ea este o ființă umană perfectă la nivelul ei, nu numai din punct de vedere moral și intelectual; instinctele ei o ghidează în dezvăluirea calităților sale cu o intuiție infailibilă.

Excelează atât în activitățile sale zilnice, cât și în „dragoste" și în toate relațiile vieții sale. Și tocmai în și

prin această perfecțiune este ea umilită, iar tot ceea ce a făcut, face sau poate face este astfel anulat...

Oricine ar vedea în sociologia istorică, în psihologia sociologică a acestui roman doar „relația stăpânslugă" descrisă, ar înțelege fatalmente greșit această carte. Relația stăpân-slugă este fenomenul, vulnerabilitatea însăși este esența. Vulnerabilitatea

din toate timpurile și sub toate formele. În cadrul vulnerabilității imuabile și eterne a omului în raport cu timpul și cu finitudinea, vulnerabilitatea de tipul celei create de om, care face astfel ca cealaltă vulnerabilitate, cea a finitudinii, să devină ireductibilă, totală, aproape cosmică.

Sursa: Béla G. Németh: De la romanțat la tragic. Schimbarea de gen literar și de abordare la Kosztolányi, 1978, in Kosztolányi Dezső: Édes Anna – Clasicii maturi, Editura Ikon, 1992. pag. 94.

KISS TAMÁS, KALI ANDREA, ROMÁN ESZTER

Redusă la stadiul de mașină

Édes Anna este o povestea unei slujnice, dar la fel cum soarta oamenilor primitivi nu este o soartă individuală, nici povestea nu este doar povestea unei servitoare.

Povestea micuței slujnice exemplifică soarta celor

săraci, reduși la stadiul de mașină, secătuiți de orice

umanitate și lipsiți de capacitatea de a se ocupa de cele mai elementare probleme ale lor. (...)

La fel cum această mică slujnică este treptat deposedată de orice umanitate de către stăpâna sa și redusă la stadiul de robot, la fel și muncitorul venit de la sate este redus la statutul de sclav în lumea

zgomotoasă a orașului; la fel cum Édes Anna uită

treptat foșnetul lanurilor de porumb și gâștele care

zboară spre lacul Balaton, la fel și ceilalți frați și surori ai săi sunt înrobiți de bulevardul Krisztina, cu coșurile de cumpărături în brațe și cu ordinele vrednicei stăpâne în minte.

Sursa: : János Kodolányi: Édes Anna in Kosztolányi Dezső: Édes Anna – Clasicii maturi, Editura Ikon, 1992., pag. 173-174.

Adevăratele Édes Anna

Am putea avea impresia că povestea lui Édes Anna este o operă de ficțiune, o creație a imaginației scriitorului. Mai mult, cum că, dacă s-a întâmplat o poveste similară în viața reală, ea este cu siguranță unică și excepțională. După cum vom vedea, lucrurile nu stau chiar așa. (...) Anna Schmidt a fost slujnică în centrul orașului, în casa de pe strada Báthory nr. 6 din Lipótváros. Pe 30 mai 1919, a avut loc un eveniment șocant. Anna și-a ucis proprietăreasa, soția editorului de ziare Dr. Henrik Schiller. Circumstanțele exacte ale crimei nu sunt cunoscute, dar se presupune că

slujnica ar fi fost prinsă în flagrant furând de către stăpâna casei. Doamna Schiller a murit la Spitalul St. Roch în urma rănilor suferite. „Tribunalul a

condamnat-o pe femeie la moarte prin spânzurare. Consiliul Dirigent revoluționar a anulat sentința și a predat-o pe Anna Schmidt Institutului de Criminologie pentru o examinare criminologică și o expertiză medico-legală (...). Când gardianul o conduce în sală, ea stă tremurând în fața mesei lungi și cercetează fețele oamenilor cu ochi neliniștiți și arzători." La întrebările care i-au fost adresate, a răspuns doar

scurt: „se prezintă ca o persoană care nu suportă insultele și minciunile" (...). Potrivit spuselor sale, ea

și-a ucis stăpâna pentru că aceasta o lovise, dar este posibil ca lezări, în afara bătăii, să fi fost cauza crimei. Stăpâna descoperise că servitoarea îi furase o perdea de mătase. Chiar și o singură greșeală ar fi însemnat ca slujnica să fie luată drept o hoață, iar o greșeală

izolată putea fi considerată o practică obișnuită, un comportament repetitiv de către stăpâni, fapt care ar

fi dus la întocmirea unui raport. Un astfel de incident ar fi putut pune în pericol însăși existența slujitoarei, întreaga viață pe care și-o construise până atunci. Este, de asemenea, posibil ca acuzațiile aduse Annei să fi fost nedrepte și exagerate. Orice s-ar fi întâmplat, într-un moment dramatic, în furia și amărăciunea ei, ea a luat un topor în mână. „Ea neagă furturile pentru care a fost condamnată, neagă că ar fi vrut să ucidă.

Sursa: Henrietta Trádler: Adevăratele Édes Anna, Sic itur ad astra – Revista Tinerilor Istorici, 2017, 1-36.

Dacă ar ieși vreodată din închisoare, ar vrea să fie educatoare la grădiniță."

DUPĂ KOSZTOLÁNYI DEZSŐ NYOMÁN

ÉDES ANNA

Édes Anna ROMÁN ESZTER

Vizyné (Angéla) | Doamna Vizy (Angela) KALI ANDREA

Vizy Kornél BOGDÁN ZSOLT

Patikárius Jancsi KISS TAMÁS

Ficsor SINKÓ FERENC

Moviszter Miklós BÍRÓ JÓZSEF

Moviszterné | Doamna Moviszter CSUTAK RÉKA

Druma Szilárd DIMÉNY ÁRON

Drumáné | Doamna Druma KICSID GIZELLA

Báthory, kéményseprő | coșar ORBÁN ATTILA

Etel, cseléd (kórus) | slujnică (cor) VINDIS ANDREA

Stefi, cseléd (kórus) | slujnică (cor) ALBERT CSILLA

Katica, cseléd (kórus) | slujnică (cor) VARGA CSILLA

Ilonka, cseléd (kórus) | slujnică (cor) KÁNTOR MELINDA

Böbe, cseléd (kórus) | slujnică (cor) TŐTSZEGI ZSUZSA

Rendező | Regia: SZABÓ K. ISTVÁN

Színpadi adaptáció | Adaptarea scenică: LŐKÖS ILDIKÓ, SZABÓ K. ISTVÁN

Dramaturg | Dramaturgia: LŐKÖS ILDIKÓ

Díszlettervező | Decorul: ARTŪRAS ŠIMONIS

Jelmeztervező | Costumele: BIANCA IMELDA JEREMIAS

Zeneszerző | Muzica originală: CÁRI TIBOR

Rendezőasszisztens | Asistent de regie: DÁVID HELGA

Előadásvezető | Regia tehnică: ALBERT ENIKŐ

Külön köszönet | Mulțumiri: LEPEDUS-SISKO PÉTER, CSÉP GERGŐ, KOZMA ANDOR

Bemutató időpontja | Data premierei: 2023. ÁPRILIS 05 APRILIE 2023

SZERKESZTŐK | REDACTORI: DEMETER KATA, LŐKÖS ILDIKÓ

FORDÍTÁSOK | TRADUCERI: KÖPECZI JULIANNA

FOTO: BIRÓ ISTVÁN

DESIGN: BENEDEK LEVENTE