Eljárások, eredmények
3.2.2. Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás A befektetési egységekhez kötött életbiztosítások életbiztosítási ügyeken belüli aránya a 2019-es arányokhoz képest nem változott; az életbiztosítási ügyeknek továbbra is a meghatározó részét képezik. Az elmúlt három évben megfigyelhető, hogy a Testület elé – a korábbi évek gyakorlatával ellentétben – csak elenyésző számban kerülnek frissen, 1-2 éven belül megkötött unit-linked életbiztosításokkal kapcsolatos jogviták. A benyújtott kérelmek korábbi, az MNB által meghirdetett etikus életbiztosítási koncepció keretében kibocsátott, a befektetési egységekhez kötött (unit-linked) életbiztosításokról szóló 8/2016. (VI.30) számú ajánlást megelőző időszakban értékesített biztosítási termékekkel voltak kapcsolatosak. Az ügyek ennek folytán ugyanazokat a sajátosságokat hordozzák, mint a korábbi években. A kérelmezők részéről továbbra is gyakori hivatkozás volt, hogy a szerződéskötés során nem tájékoztatták őket megfelelően a biztosítás jellemzőiről, így különösen a költségelvonások mértékéről, a visszavásárlási összeg számításáról és arról, hogy a befektetési kockázatot ők viselik. Nehézséget jelentett ezen ügyekben, hogy a felvett ajánlati dokumentáció – ritka kivételektől eltekintve – teljeskörűen tartalmazta a fogyasztó nyilatkozatait, mely szerint teljes mértékben megismerte és elfogadta a termék feltételeit, ennek körében a visszavásárlási táblát és befektetés tekintetében fennálló kockázatvállalását. A befizetett biztosítási díjat a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási termékek túlnyomó többségénél jelentős költségek, levonások terhelik. Az egyik legjelentősebb ilyen tétel a szerzési költségek fedezetéül szolgáló, általában a kezdeti egységek csökkentésével felszámított kezdeti költség. A biztosítást ezen felül a feltételekben meghatározott további elvonások terhelik, mint például a kockázati biztosítás díja, a kezelési költség, átváltási költség, alapkezelési költség stb. A kérelmezők gyakran vitatták a felszámított költségek mértékét, azok jogosságát, valamint a költségstruktúra tisztességességét. Ezek a biztosítási termékek 10-20 éves tartamra jönnek létre és a visszavásárlási érték, mint maradékjog a biztosítás tartamából eltelt idő függvényében kerül meghatározásra. Tipikus problémát jelentett, hogy amennyiben az életbiztosítás annak visszavásárlása, vagy díjnemfizetés miatt a tartam lejárata előtt megszűnt, akkor a szerződő részére sok esetben az általa befizetett összegnél jelentősen alacsonyabb összeg került kifizetésre. Jelentős arányt képviseltek az unit-linked életbiztosítások körében az egyszeri díjas szerződések. Több esetben a biztosító meghatározott eszközalap portfolió választása esetén hozam- és tőkegaranciát vállal, amennyiben a szerződő a tartam alatt a nevezett portfoliót nem változtatja meg, eszközalap váltást nem végez. Ezeknél a termékeknél gyakran jogvitához vezetett, hogy a szerződésben vállalt hozamgaranciát a biztosító az eszközalapban nyilvántartott befektetési egységek árfolyama tekintetében vállalta, ami a befektetési egységek darabszámának csökkenésével megvalósuló folyamatos költségelvonások miatt nem azonos a befizetett biztosítási díjakra vetített hozammal. A termékek lejárati szolgáltatásának összege gyakran alig haladta meg a befizetett biztosítási díjak összegét. Ezekben az ügyekben csak kivételes esetben jött létre egyezség a felek között. A Testület javasolja a fogyasztóknak, hogy csak akkor válasszanak befektetési egységekhez kötött életbiztosítási terméket, ha részletesen tanulmányozták a termék költségstruktúráját, megfelelő befektetési ismeretekkel rendelkeznek és a választott portfolió alakulását nyomon követik a tartam alatt.
A 2020. évben lezárt befektetési egységhez között életbiztosítási ügyek eredménye 116 db ELINTÉZETT ÜGY
ebből
104 db (90%) ÉRDEMBEN ELBÍRÁLT ÜGY
ebből
37 db (36%) EGYEZSÉG ÉS MEGEGYEZÉS
JELENTÉS A PÉNZÜGYI BÉKÉLTETŐ TESTÜLET ÉVES TEVÉKENYSÉGÉRŐL • 2020
79
