FORGALOMBA NEM KERÜLT BANKJEGYEK A Pénzjegynyomdájának egykori tervezőosztályán, a falakon ritka és érdekes tablók maradtak fenn a bankjegytervezés és -készítés múltjából. Ezeket a tablókat a dolgozókon kívül szinte csak kiváltságosok láthatták, mivel maga a nyomda is szigorúan védett intézménynek számított és számít ma is. Ezért is hiánypótló egy rövid ízelítő néhány példa a bankjegytervezés és -metszés kulisszatitkaiból.
Tíz tallér. Tempera bankjegy tervezet Berény Róbert festőművész munkája
Minden valószínűség szerint az első forint bankjegytervezet. Évjárat nélkül, de vélhetően 1946. Az elő-, illetve hátoldali nyomat külön papírra nyomtatva. Magas- és metszetmélynyomás. Egyetlen példányban, a pénzjegynyomdai tablóról ismert bankjegy. Franke Rupert Petőfi Sándort ábrázoló rézmetszetének felhasználásával készült, eredetileg az 1932-es 50 pengőn szerepelt.
75a éforint ves
Az új fizetőeszköz 1946-os bevezetése előtt röviddel volt olyan elképzelés, hogy a neve „tallér” lesz. Erről tanúskodik az egyik legkorábban készült tízforintos bankjegy terve, amely eredetileg tíz tallérnak készült. Alkotója Berény Róbert festőművész volt, aki nem a Pénzjegynyomda munkatársaként, hanem a Nemzeti Bank felkérésének eleget téve vett részt a bankjegytervezésben. Az 1947-es tíz- és százforintos bankjegyek portrérajzai (Petőfi és Kossuth) is minden bizonnyal az ő nevéhez fűződnek. Legalább is a BR monogram erre enged következtetni. Tallér elnevezéssel végül nem készült fizetőeszköz. A forgalomba nem került papírpénzek felsorolása előtt érdemes tisztázni egy-két alapfogalmat. Az egyik ilyen alapfogalom a tervezet. A tervezet nem végleges alkotás, hanem terv vagy vázlat. Ezek általában kézzel készült, eg yetlen példányban létező alkotások. A vázlat a legkevésbé végleges, a terv már színben és formában kidolgozottabb, a kiviteli terv pedig a jóváhagyott grafikai koncepcióhoz legjobban hasonlító, de továbbra is egyetlen példányban készült mű. Ezek a fokozatok a gyártás előkészületeihez tartozó fázisok, amelyeket követ még számos kevésbé ismert munkafázis, melyek részletezése túlmutat ezen írás keretein. A másik fontos fogalom a bankjegy. Ez olyan nyomdatechnikai úton készült papírpénz, amelynek kibocsátója egy magán- vagy központi bank. Elengedhetetlen attribútumai az értékjelzés számmal és/vagy betűvel kiírva, a kibocsátó bank neve és a kibocsátás helye, dátuma valamint a kibocsátásért felelősséget vállaló személy(ek) titulusa és aláírása. Az, hogy egy bankjegyet forgalomba hoznak-e, vagy sem, nem 140