A MAGYAR NUMIZMATIK AI TÁRSULAT ÉS A PENGŐ(FORINT) Magyarország fennállásának több, mint ezeréves története során viszonylag ritkán fordult elő, hogy egy civilszervezet érdemben tudott befolyásolni kormányzati, főleg pénzügyekre vonatkozó döntéseket. Ennek egyik remek – ha nem az egyetlen – példáját jelentette a Magyar Numizmatikai Társulat szerepvállalása 1925-ben, amely két évtizedre meghatározta nemzeti valutánk elnevezését. Az 1926-os forgalmi tízpengős, 1926
Ezer máriás papírpénz tervezete, 1922
75a éforint ves
Hét évvel az első nagy háború befejezése, és öt évvel az ország számára tragikus trianoni békeszerződést követően – sok más téma mellett – egy központi kérdés tartotta lázban a közvéleményt: mi legyen a régi koronát felváltó új valuta elnevezése? A sajtó naponta cikkezett ebben a témában, sőt, a helyzet komolyságát jelzi, hogy még a kor szatirikus napilapja, a Borsszem Jankó is szentelt a témának néhány flekket. Nyilvánvaló volt, hogy az új nemzeti valuta értékét, a gazdasági életben betöltött szerepét nem amatőrök és civilek, hanem közgazdászok és más gazdasági szakemberek fogják meghatározni a nemzetközi pénzügyi folyamatok mentén, de ebből a lakosság számára legfeljebb az csapódott le: miként hívjuk majd azt az új pénzt, amit akár bankjegyben, akár érmében leteszünk a sarki fűszeres pultjára? Ekkor már rengeteg elnevezés felmerült a köztudatban: turul, turán, tallér, schilling, libertás, garas, korona, forint, denár, hogy csak néhányat említsünk, sőt 1922-ben már egy konkrét pénztervezet is készült máriás címlettel. Ebben a felfokozott tudatállapotú közegben döntött úgy az 1901-ben alapított Magyar Numizmatikai Társulat vezetősége, hogy beszáll a ringbe, és összeállít egy memorandumot, amelyet vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre doktor, újságíró, lapszerkesztő és egyben országgyűlési képviselő útján juttattak el a pénzügyminiszternek. A Magyar Numizmatikai Társulat 1925. május 14-én tartott választmányi ülésén foglalkozott először az üggyel, majd június 18-án újra visszatért 44
