75 ÉVES A FORINT • 75 ÉV • 75 TÖRTÉNET
Franke Ruppert irányítása alatt folytatott metszői tanulmányokat, közben 1941-ben átvette iparművész diplomáját. Első igazi munkája az új forint volt: a tízes, a húszas, az ötvenes és a százforintos bankjegy. A címleteket Horváth Endre tervezte, a metszői munkát pedig együtt végezték. „Nag yon g yorsan kellett dolgoznunk, az emberek várták az új pénzt, biztonságot reméltek a forinttól. Sokszor eg ymás kezéből vettük ki a munkát. Endre elkezdte az eg yik címletet délelőtt, délután már más folytatta. Ilyen erőltetett ütemben sikerült fél év alatt elkészítenünk a kliséket.” A fiatal művészre hárult a 10, 20, 50 és 100 forintos bankjegyek hátoldali metszeteinek elkészítése, de Horváth Endre betegsége miatt a 20 forintos Dózsa-portréját is neki kellett elkészíteni. A forintsorozat annyira jónak és időtállónak bizonyult, hogy cseréjét a kilencvenes évekig, a digitális formakészítés, illetve a fénymásolók megjelenéséig semmi nem indokolta. A sorozat ötszáz forintos címlete 1969-ben jelent meg, teljes egészében Nagy Zoltán tervezéseként. Ekkor már művészeti igazgatóként dolgozott.
20 forintos bankjegy előoldali részlete
Bár bankjegytervezésre az 1970-es évektől kevés lehetősége volt, ő és osztályának grafikusai mégsem maradtak munka nélkül. A fejlesztési és gyakorlati szempontból is jelentős feladatnak tekinthető úgynevezett próbaformákon, próbabankjegyeken kívül rengeteg, elsősorban rézmetszett bélyeg került ki a kezeik alól, amellyel kapcsolatban ki kell emelni Nagy Zoltán bélyegtervezői munkásságát. Az 1954-es Népviseletek bélyegsorozat remekműveiért Munkácsy-díjat kapott. 1987-ben hunyt el Budapesten.
131
50 forintos bankjegy hátoldali részlete