75 ÉVES A FORINT • 75 ÉV • 75 TÖRTÉNET
I. Ferdinánd magyar királyként Körmöcbányán 1556-ban veretett 72 krajcár névértékkel ellátott tallérja, a krajcárrendszer használatának egyik korai emléke
hetősen stabilnak számított, szemben az egy időben forgalomban lévő akár tucatnyi, különböző súlyú és finomságú apró denárral, a közöttük fennálló érték viszonyt különböző számítási pénzekkel igyekeztek kifejezni. A csupán elméletben létező denár-, garasés egyéb fizetőmárkák nem kis fejtörést okozhattak a kereskedőknek és adószedőknek, mígnem a 14. század második felében kezdett letisztulni a kép. I. (Nagy) Lajos (1342–1382) uralkodásának második felében, 1360 táján olyan új ezüstdenár került kibocsátásra, amelyből kereken száz darab ért egy aranyforintot. Mellette kialakult a számítási garas, amely négy folyó (azaz éppen forgalomban lévő) denárt jelentett. A százdenáros forint és a négyforintos márka együt tesen már egy számítási rendszert alkotott. Magyar országon az 1360-as években megszűnt a garasverés, és még száz éven át szünetelt, így a számításokat a továbbiakban az aranyforintra, a denárra és a száz denár értékű számítási forintra alapozták. A forintszámítást végül Luxemburgi Zsigmond magyar király (1387–1437) 1405. évi II. dekrétu mának 7. cikkelye „betonozta be”, amely elrendelte, hogy ezentúl a forintot csak aranyforintban vagy százdenáros forintban szabad számolni. Zsigmond uralkodásának végén már egész Magyarországon kizárólag forintban és királyi denárokban számoltak. A Zsigmond halálát követő évtizedek a középkori magyar pénzverés mélypontját jelentették. 1437 és 1458 között három király és egy kormányzó váltotta egymást, miközben az amúgy is zavaros politikai viszonyokat két interregnum is súlyosbította, ami 17
kihatott a gazdasági életre is. Az ezüstpénzeket radi kálisan csökkentett nemesfémtartalommal verték, így a réz mellett ezüstöt csak nyomokban tartalmaz tak. Ennek ellenére, míg a stabil értékű aranyforint akár 400 vagy annál több denárt ért, a számítási forintra továbbra is száz denárt számítottak. A száz denáros számítási forint továbbélését biztosították I. Mátyás 1467-es pénzreformjai, amelynek követ keztében fél évszázadra újra helyreállt az egy arany forint = 100 denár értékviszony. A 16. századtól ez az értékviszony – egyrészt az ezüstpénzek leromlása, másrészt a két nemesfém közötti viszony megváltozása révén – felborult ugyan, de addigra már a magyar forint százdenáros kurzusa olyannyira megrögződött a mindennapi gyakorlatban, hogy továbbra is megmaradt számí tási pénznek. Az aranyforintot pedig a százdenáros forinttól való megkülönböztetésképpen mindinkább magyar dukátnak kezdték nevezni. A mindennapokban tehát a parasztok és urak, papok és kereskedők dukátokkal, denárokkal, garasokkal, krajcárokkal, tallérokkal és poltúrákkal, magyar és külföldi pénzekkel fizettek, ugyanakkor a számadá sokban az éppen aktuális árfolyamuknak megfelelően ezeket értéküknek megfelelően átszámították dená rokba, majd ezeket százasával forintokba olvasták össze. A százdenáros magyar, más néven kamarai forint használata évszázadokig tartott, mígnem a 17. század második felére végleg kiszorította a mindennapokból a 60 krajcár értékű rajnai forint, mint számítási egység.
