75 ÉVES A FORINT • 75 ÉV • 75 TÖRTÉNET
100 forintos bankócédula. Az 1806-os kibocsátás bankócéduláin a címleteket az elő- és hátoldalon a németen kívül magyar, cseh, lengyel és olasz nyelven is feltüntették. A napóleoni háborúk legnehezebb éveiben nyilván a birodalom népeinek összetartozását akarták ezzel kifejezni
gyek, így a lakossággal megismertették az új pénzeket. Ezen az első tervezeten – amely három címletet mutat be – még három nyelven tüntették fel az értéket: németül Gulden, magyarul Fiorint, míg csehül Zlatych formában. A bankócédulák a lakosság körében kedvező fogadtatásra találtak, sőt bizonyos ázsiójuk alakult ki a fémpénzekkel szemben, ugyanis az adott címletű papírpénz néhány százalékkal többet ért az azonos névértékű érménél. A siker újabb és újabb bankjegykibocsátásra sarkallta a pénzügyi kormányzatot: újabb sorozat jelent meg 1771-ben, majd a harmadik II. József uralkodása idején, 1784-ben.
A pénzeken a névérték kizárólag német nyelven került megjelenítésre Gulden formában, ezért bírnak különleges eszmetörténeti jelentőséggel az 1806. évi kibocsátás bankócédulái, amelyeken a címletet immáron a németen kívül magyar (forint), cseh, lengyel és olasz nyelven is feltüntették. A napóleoni háborúk legnehezebb éveiben ez a „gesztus” nyilván a birodalom népeinek összetartozását volt hivatott kifejezni.
A negyedik bankócédula-kibocsátásra 1796-ban, I. Ferenc uralkodása alatt került sor. A nagy francia forradalom kitörését követő háborúk miatt a pénz jegyeket a lakosság már rosszabbul fogadta, fém pénzre való beváltásuk egyre nehézkesebbé vált, vagyis megfordult az addigi helyzet, és a papír pénzeknek díszázsiója lett a fémpénzekkel szemben. A fémpénzektől a lakosság egyre kevésbé szívesen vált meg, így azokból alig maradt forgalomban.
A bankócédulák mennyisége rohamosan növekedett, közben egyre romlott a papírpénznek a fémpénzhez viszonyított értéke, különösen 1806 után. 1796 végén 46 millió forintnyi bankócédula forgott, és a fémpénzhez viszonyított értéke (kurzusa) 1%-on belül maradt, de 1799-ben 100 forintnyi fémpén zért már 110 forint értékű bankócédulát kellett adni. 1806-ban már a tíz évvel korábbinak tízszerese, vagyis 450 millió forint papírpénz volt forgalomban, kurzusa 170% volt. 1811 februárjában már 1061 millió forint összegű bankócédula volt a forgalomban, kurzusa 500%, vagyis 500 forintnyi címlet papírpénzben már csak ötödét érte 100 forintnyi fémpénznek, és a papírpénz értéke a rákövetkező hónapokban tovább romlott.
Ezt a folyamatot tükrözik a napóleoni háborúk alatt az 1800. január 1-jei dátummal megjelent ötödik bankócédula-kibocsátás címletei. A korábbi címletek mellett 1 és 2 forintosok is készültek, és az 1800-as év folyamán elrendelték a bankócédulák kötelező elfogadását. Így a papírpénzjegyek általános fizetőeszköz jellege minden tekintetben megvalósult.
Az így kialakult helyzetet 1811-ben devalváció révén próbálták megoldani. I. Ferenc császár és király 1811. február 20-i pátense 1812. január 31-i határidővel elrendelte a bankócédulák beváltását névértékük ötödrészében. Ezzel ért végett a Habsburg Birodalomban az első papírpénzeknek, a bankó céduláknak a kora.
27
