75 ÉVES A FORINT • 75 ÉV • 75 TÖRTÉNET
A 2 forintos érmék hamisításához használt verőszerszámok
Valódi és hamis 2 forintosok elő- és hátlapi éremképének összehasonlítása
tottak ugyanakkor tőle, hogy a korhelykedő Fazekas Szűcs István részegségében elárulhatja őket, ezért a szeme láttára egy vizesgödörbe süllyesztették a gépeket, amelyet aztán később persze kiszedtek. Ezt követően kettesben készítettek még 1948 elején 1500 db 2 forintost. Ekkor Csőke kivált, Bugyi József egyedül csinált még 600 darabot. Szünetet tartott, majd 1949. március 21-én az alpári földműves szövetkezet üzletébe betörve, 8 csomag vászonárut elvitt, 5–6 ezer forint értékben. Lebukott, de sikerült elmenekülnie, ismerősei bújtatták és etették.
letlen, iskolázatlan emberek, akik nem voltak tudatában tettük súlyának. A bíróság főként a házastársak esetében vette figyelembe enyhítő körülményként, hogy a bűnpártolást az asszonyok férjük befolyása alatt követték el.
Működésük a kiskunfélegyházi tanyavilágban folyt, mígnem a rendőrség felfigyelt arra, hogy az egyik tanya környékéről, különösen az eboltásokkal kapcsolatban igen sok hamis kétforintos kerül forgalomba. Lecsaptak tehát, és összesen 11 embert vettek őrizetbe 1949. július 15-én. Az ítélethirdetésre 1949 szeptemberében került sor, amely ellen a vádlottak fellebbeztek. Jellemző védekezési ok volt, amire többen is hivatkoztak, hogy műve93
1950. május 16-án tehát újabb, immáron jogerős ítélet született. Volt, akinek engedtek a büntetéséből, volt, akinek súlyosbítottak, másokét helybenhagytak. Bugyi József esetében a bíróság súlyosító körülményként említette a gazdasági életnek okozott kár nagyobb voltát. Bár a pénzhamisítás jellegéből folyóan 45–50 ezer forint még fokozott tárgyi súlyt eredményező nagyobb összegnek nem tekinthető, jelen esetben azonban a hamisítás a stabilizáció kez deti szakaszában kezdődvén, a forintba vetett bizalmat igen jelentősen veszélyeztette, ami pedig súlyosító körülményt képez. Ráadásul Nadrág lopás miatt már 1934-ben ült néhány hónapot, így büntetett elő életűnek számított, továbbá az 1949-es tavaszi betörést így ráverték, így végül hét év fegyházbüntetést kapott, míg társai néhány évvel megúszták.